Berlini körutunk, amely az ottani állatkertet célozta meg sikeresen befejeződött. Ez az állatkert a fajok számát tekintve jelenleg a világ legnagyobbja. 174 emlős, 329 madár, 73 hüllő, 52 kétéltű, 586 hal, s 340 gerinctelen állatfaj lelhető fel, összesen 1554. Az egyedek száma pedig hihetetlen, de 17100 fölött van. Ezen hihetetlen változatosság mellett azonban senki se számítson egy nagyon modern parkra. A stílusa meglepően hasonlít a budapestire, ám sokkal rendezettebb, letisztultabb, s vannak ötletesebb megoldások (persze evvel nem lehúzni akarom saját állatkertünket, hiszen az is a felső elitbe tartozik). Az összes ketrecen, a mm-re pontosan lenyírt füvön, az utakon, mindenhol visszaköszön a messze földön híres „német precizitás”.
A fent említett úti célhoz könnyedén eljuthat mindenki, hiszen a berlini metró, azaz az ottani u-bahn közvetlenül az állatkert előtt áll meg. Ez annak köszönhető, hogy a „Berlin Zoologischer Garten”, az állatkert saját pályaudvara. A metrón kívül még további 6 szerelvény is megáll ennél a hatalmas megállónál. Mi már reggel 9-kor felpattantunk, s 10-re már az állatkert kapuinál jártunk. A korai órákban még nem volt nagy sor így könnyen bejutottunk. Nos, a terület hatalmas, úgyhogy előre szólok, nem fogok tudni mindent bemutatni a cikkben. A legtöbb állatról képeket sikerült készítenem, ám tényleg annyi volt, hogy a kamerám lemerült, mielőtt végigértünk volna – viccet félretéve, komolyan lemerült -. Íme, a leglátványosabb részek, amelyeket a legérdemesebb megnézni, s személyes kedvenceim a „hatalmas állatbirodalomból”:
A vízilovak lakosztálya
Elsőként a vízilovakhoz néztünk be. Mindkét faj megtalálható itt, a nílusi, valamint a törpevíziló is. Egy fedett „csarnokba” érkeztünk, amelynek bal oldalán képek és ismertetők voltak, a jobb oldalon megcsodálható állatokról. A két faj külön helységben volt. Tulajdonképpen egy nyitott, teljesen átlátszó, üveggel körbevett medencéjük volt, amiben egy kis sziget is helyet kapott, itt kényelmesen pihenhettek. Ha netán egyikük becsobbant volna a vízbe, akkor az átlátszóságnak köszönhetően ott is nyomon lehetett követni. Esetleg, ha valaki eljutna ide, ezen a helyen érdemes időzni, mivel néha tényleg nem mindennapi dolgokat csinálnak a víz alatt. A hatalmas „terráriumok”, s az egész helység felett egy üvegből készült, félkörív tető terpeszkedett el. A nílusi példányoknál, e tetőnek egy része, szabad átjárást biztosított - vízen keresztül - egy kinti füves területre. Ahogy kimentünk a belső térből, kívül megláttuk ezt a területet. Rövidre vágott zöld pázsit, s pár díszítőelemként lerakott kidőlt fa fogadott minket. A füvön nyalák - egy antilopfaj - legelésztek. Itt vettük csak igazán észre milyen ötletes megoldás az, hogy a vízilovak a belső üvegházból ide is kijöhetnek. Valamint itt említeném meg, hogy minden állatnak – mint a vízilovaknak és a nyaláknak is – hatalmas területet szántak az építők. Nem volt jelen az a tipikus „állatkerti bezártság érzet”.
A majomház
A második épület, amibe belebotlottunk, egy hatalmas majomház volt. Nem számoltam meg pontosan, de szerintem volt ott legalább 30 majomfaj. Az egész ház padlózata, s fali díszei mind a budapesti állatkert majomházának stílusára emlékeztetett. Selyemmajmokból nagyon sok volt, s nem csak az egyedszámot, de a különböző fajokat tekintve is. Egyre beljebb haladtunk, egyre nagyobb majmok következtek. Láttunk madagaszkári makikat is. Ezen kívül, végre élőben is megcsodálhattam kedvenc majomfajomat, s talán egyik kedvenc állatomat is, a kabócamajmot. Egy pár, azaz egy nőstény és egy hím volt megcsodálható, a „vöröshasú” alfajból (callicebus cupreus). Később egy nagyobb csarnokba értünk, ahol már méretesebb majmok, s emberszabásúak laktak. Üvegen keresztül csodálhattunk meg hulmánokat (ázsiai majomfaj), pókmajmokat, s persze a csimpánzokat, gorillákat, s orángutánokat - azonban ők ekkor a kinti kifutójukban voltak -. A majomház kinti részénél mandrillokkal, s páviánokkal is farkasszemet nézhettünk. A képek nagyjából az elhangzott sorrend szerint ábrázolják a fajokat. Íme:
Bao Bao, a panda
A berlini állatkertnek, ha már a világ legnagyobbja, természetesen kellett valami olyat szereznie, ami nem mindenhol fellelhető, s kifejezetten ritka. Mi más lehetne erre jobb, mit az oly sok helyen a veszélyeztetett állatok jelképeként megismert óriáspanda. Az ittenit Bao Baonak hívják, ez kínaiul „édességet” jelent. A fekete-fehér, hím egyed 1978-ban született, s 1980-ban (2 évesen) került a Berlini állatkertbe, egyedül. Sokan tartottak az egyedüllétből eredő depresszió kérdése miatt. Ám „hősünk” 30 éve semmi jelét nem mutatja ennek.
Sosem láttam még pandát élőben. A méreteit nagyobbnak gondoltam. Bao Bao akkora volt, mint egy nagyobb kutya, ám jóval tömzsibb testalkattal. Egy igazi művész veszett el benne. Mintha egy színdarabot néztem volna. A panda fel-alá járkált, s mindenképp próbálta felhívni magára a „közönség” figyelmét. Néha lefeküdt, vakaródzott, aztán felállt, ment egy kört, leült az ülőkéjére, megint felállt. Nagyon élvezte, hogy csak őt nézi mindenki. A „színdarab” csúcspontja az volt, amikor Bao Bao elterült, a hátára feküdt, s elkezdett a levegőbe nyaldosni. Semmi haszna nem volt belőle, de látta, hogy mindenkinek tetszik, amit csinál. Már csak érte is érdemes lett volna Berlinbe utazni, a legbájosabb számomra ő volt az állatkertben. Próbáltam minden mozdulatát megörökíteni a képeken, ám az üveg miatt pár fotó tükröződik, azonban az összhatáson nem változtat ez a kis hiba.
A nagymacskák háza
Az állatkertben nagyon sok macskafaj is megtalálható. Erre külön ház van fenntartva, ez a nagymacskák háza. Az épülethez egy rövid út vezetett, amit ketrecek fogtak körbe. Ezekben - nem tudok más csoportosítást kitalálni - a pöttyös, vagy foltos macskafajok voltak megcsodálhatók. Volt jaguár, ocelot, szervál, s még sok más. A kapun bejutva trópusi növényzet fogadott, s egy nagy kör alakú csarnok. A csarnok falainál voltak az igazán hatalmas ragadozók ketrecei, mint az oroszlán, a bengáli tigris, vagy a leopárdok (még egy sötét színű leopárd, azaz egy fekete párduc is, bár róla nincs képem). Ebből a nagy térből egy folyosó ágazott, itt sivatagi macska fajok voltak, mint a karakál (sivatagi hiúz), vagy a sivatagi macska. Ha jól emlékszem, pár másik ragadozó lakhelye is itt volt, ám beszéljenek inkább a képek:
Az éjszaka ház
A sok látványosság közül a parkban, nekem ez tetszett a legjobban. Ez a ház - az éjszaka ház - a nagymacskák csarnokának közepén volt. Egy csigalépcső vezetett le a föld alá, a teljes sötétségbe. Valóban sötét volt, túlzás nélkül semmit nem lehetett látni az elején (persze később hozzászokik a szem). Az üvegketreceket is csak egy halovány fényű hő lámpa, vagy egy infralámpa világította meg. Főleg ausztrál, madagaszkári, s a sivatagokban honos éjszakai állatokkal találkozhattunk. A hely titokzatossága, s persze a nagy sötétség nagyon különleges hangulatot kölcsönzött. Ki se akartam menni, legszívesebben ott maradtam volna.
Az első „állomáson” ugróegereket láthattunk. Nagyon virgoncak voltak, s volt belőlünk vagy egy tucat. Később láthattunk, az Indonéz-szigetvilágban, s Sri-Lankán honos Lórit, melyet sokáig kihaltnak tartottak. Nagyon érdekes mozgása van ennek az állatfajnak, ezért sokat időztem nála, s közben hozzászoktam a vaksötéthez. Később megcsodálhattunk egy véznaujjú makit is. Ez a makifaj Madagaszkáron honos, s megnyúlt középső ujjával képes kikaparni a rovarokat (a táplálékát) a fák repedéseiből. Személyében szintén egy ritka állatról beszélünk. Eztán következtek még ausztrál emlősök, majd többféle denevérfaj. Voltak gyümölcsevő, de még vámpírdenevérek is. Később a sivatagi rókák jöttek. Nagyon játékosak voltak, még a sötétben is. Végső soron megannyi rágcsálófajt csodálhattunk meg, amint nekik vájt üregeikben szaladgálnak. Az üvegen keresztül végigkövethettük minden lépésüket. A kamera nem sokat látott a sötétben, de szerencsére az éjszakai módot bekapcsolva egészen kivehető, ám zöldes árnyalatú formák rajzolódtak ki (Na, nem, mintha mi másképp láttuk volna őket).
Az akvárium
Nem rég épült a Berlini állatkertben egy hatalmas akvárium. Szimpla belépővel ide nem lehet bejutni, ám a kombinált jeggyel igen, s nem is jelent túl sok ráfizetést, valamint 100%-osan megéri. Gyönyörű látványban lehet részünk. Itt laknak a halak, puhatestűek, kétéltűek, hüllők, rovarok, s még sok más „nem emlős” állat. Nem fogom tudni felsorolni hány fajt is számlál ez a népes társaság, ebben a hatalmas, s díszes épületben, így csak a fontosabb részeket, s az akvárium alaprajzát írnám le.
A főkapunál, egy „primitív”, inkább művészi, de gigantikus iguanodon szobor fogadott minket. A ház kívülről úgy néz ki, mint egy régi múzeum. Belépve, s átjutva a jegyszedőn egy előtérbe értünk, s itt kettéágazott az út. Balra a tengeri lények, s jobbra, fel a lépcsőn, a hüllők, kétéltűek, rovarok. Mi jobbra indultunk elsőként. Az első emeleten egy ovális folyosó van, melynek külső falát terráriumok alkotják. Itt számtalan hüllőfaj csodálható, a legkisebbektől a nagydarabokig. Ez az ovális folyosó egy belső, hatalmas teret vesz körbe. Ebbe egy ajtón lehet bejutni. A hely tiszta pára, s a növényzettől azt se lehet látni honnan jöttünk. Úgy érzi az ember, hogy valóban a trópusokon jár, s nem egy állatkertben. Egy függőhídon kell átjutnunk, hogy megcsodálhassuk az alattunk henyélő aligátorokat, s teknősbékákat. Ez a trópusi helység szerintem nagyon jó ötlet volt a tervezőktől. Visszatértünk az előbb említett folyosóhoz, s az átellenes oldalán választhattunk, hogy lifttel, vagy lépcsőn közelítjük meg a következő emeletet. Lépcsőn mentünk, s jól döntöttünk, hiszen itt voltak elhelyezve az óriáskígyók, köztük két kockás piton is (a világ 2. legnagyobb kígyófaja). Felértünk, s megannyi nyílméregbékával, varangyal, s más kétéltűvel találtuk szembe jómagunkat. Továbbmenvén érkeztek a rovarok. Nagyon sok orrszarvúbogárfaj, s ganajtúró volt jelen. Madárpókok, sáskák tömkelege. Még tűzhangyák is voltak, egy fatönkön, amelyet nem fedett üveg. Az esetleges „hangyaszökési akciót” avval akadályozták meg, hogy a korhadó rönk körüli mélyedésbe füstöt vezettek. Visszafordultunk, s már tartottunk is a halak birodalma felé. Itt temérdek faj vetett vackot, így most ezt nem sorolnám fel, majd a képek mesélnek. Azt viszont megemlíteném, hogy voltak 3m-es arapaimák és mekong harcsák - a világ legnagyobb édesvízi halai -. Még egy jól megtermett homoki tigriscápát is láthattunk, testközelből. Emellett tengerikígyót, s elektromos angolnát is láthattunk.
Itt nagyon sok képet készítettem, mivel nagyon sok érdekességet láttam. Azonban még ez sem örökíti meg az összes állatot, de így is kell majd eleget görgetni (a képek a leírás szerinti sorrendben vannak).
A fókák
Az akváriumból kijöttünk, s egy eddig még feltérképezetlen irányba indultunk. Nem sokára megláttunk egy hatalmas sziklás részt. Odaérve jöttünk rá, hogy ez bizony a fókák területe. A szikla bal oldalán egy lépcső vezetett fel (akkor még nem láttuk hova), jobb oldalán pedig a fiatal oroszlánfókák medencéje volt. Megcsodáltuk a csöppségeket, majd indultunk felfelé. Gyorsan észrevettük a következő medencét, amely a lépcső bal oldalán helyezkedett el. Itt borjúfókák játszadoztak a vízben. Azt hiszem 4-en voltak, s azzal szórakoztatták egymást, hogy ki-be csúszkáltak, kihasználva a nekik fenntartott szárazföldi részeket. Továbbmentünk, egyre feljebb a sziklán. A csúcspontnál már belátható volt, hova is vezetett e lépcső. Egy hatalmas medence volt előttünk, amely úgy hatott, mint egy tengeri öböl. A víz hullámzása olyanra volt megcsinálva, mintha tenger lenne. Felénk eső oldalán kaliforniai oroszlánfókák feküdtek a sziklaperemeken, amelyek nagy magasságokban voltak a vízszinthez képest. Borjaikat szoptatták éppen. Ahogy továbbmentünk, a sziklaút félkörívben megkerülte a hatalmas lagúnát, s megláttuk a vízben úszó hím fókát is. Őt egy üvegen keresztül a víz alatt is követni lehetett. A nagy medence mellett voltak a császárpingvinek is. Egy sötétített üvegablakos házba mentünk be, itt volt a pingvinek területe. Nagyon hideg volt, még kívül is, s teljesen északi-sarki hangulatot kölcsönzött a sötétített tér. Több pingvin faj is volt, s persze nekik is volt egy jéghideg medencéjük, szintén átlátszó üvegfallal, az őket úszás közben is látni akaró látogatóknak. Ez is egy pompás látnivaló volt a parkban.
A zöld sziget
Nos, ezt a helyet én neveztem el így, mivel itt minden ketrec füve „zavarba ejtően” zöld volt. Az állatkert főutcáján végighaladva (elég kiadós táv) egy hídhoz jutunk, amely egy folyón vezet át. Ez a folyó már nem az állatkerthez tartozik, így hajókat is láttunk. A másik oldalon egy amolyan szigethez érünk. Olyan volt, mintha az állatkert egy külön része lenne, leginkább Ausztráliához tudnám hasonlítani. Hatalmas kifutók voltak, s ezekben „más” állatok, mint a megszokottak. Struccok, nanduk, lámák, vikunyák, nagy marák, s vörös óriáskenguruk népesítették be a „zöld szigetet”. Sokat nem tudok róla írni, hiszen ugyanolyan volt, mint az állatkert többi része, csak „zöldebb”. Íme, a képek:
Összességében teljesen megérte Berlinbe utazni. Az egész állatkert rendezett és gyönyörű, s félúton jöttem csak rá, amikor a hangyáknál jártam, hogy „itt aztán tényleg minden állat van”. Most csak a fő látványosságokat, vagy az állatkert nevezetes részeit tudtam bemutatni, de már ez is jó hosszúra sikeredett. Ezek a helyszínek a park alig 1/3-át teszik ki, s a felsorolt fajoknál sokkalta több él ott. A gyönyörű tavakról, s a dús növényzetről még nem is beszéltem, s meg sem említettem, hogy még okapival, ajakos medvével, s három orrszarvúfajjal is találkozhatunk. Mindenkinek ajánlom, hogy legalább egyszer látogassa meg a berlini állatkertet, én biztos nem utoljára voltam ott.
Több kép a Facebook oldalon.
