Japán sok rejtélyt tartogat még nekünk. Ezek között van a szigetország tavi rémeinek legendája is. A cikkben pár ilyesfajta furcsa lényről kaphatunk leírást. Kezdjük is hát!
A Kushii
A kushii a sziget legnagyobb krátertavában, a hokkaido-i Kussharo-tóban lakik. Innen ered a neve is, tulajdonképpen a tó „becézéséből”. Egy hatalmas állatról beszélünk. Van, aki 20 méter hosszúra becsülte a méretét, de még a legkisebb szemügyre vett állat is 10 méteres lehetett. A színe sötétbarna, hosszú nyaka van, s a nyak végén egy nagy, lóéhoz hasonlító fej pompázik, valamint páran szarvakat is láttak rajta. Emellett irdatlan sebességgel képes úszni, sokan egy motorcsónakéhoz hasonlították a kushii képességeit. A első beszámolók régre nyúlnak vissza (talán ezért is tekinthetjük hitelesebbnek a Japán kriptideket).
Már a Meji-korban (1868-1912) is íródtak feljegyzések a lényről. Ami még érdekesebb, hogy a helyi őslakóknak, az ainuknak is vannak legendáik a tóban lakó óriáskígyókról. A nyugati világ a 70-es években szerzett róla tudomást. Ettől az időszaktól napjainkig, folyamatosan történnek észlelések. Azonban van egy kis bökkenő. A Kussharo az erős vulkáni aktivitás miatt igen savas. Kevés halfajnak ad otthont, így nem csak a vize, de a (valószínűleg halak alkotta) táplálék hiánya miatt is lakhatatlan egy ilyen nagy szörny számára. Ezen kívül a tavat körbevevő erdőségekben élnek vadállatok, így az is lehet, hogy csak egy úszó lovat, vagy szarvast (ez megmagyarázná a lény állítólagos szarvait) láttak a szerencsés szemtanúk. Azonban a régre visszanyúló történetek a kushii-ról hagynak maguk után egy kis bizonytalanságot, a lény hamisságának terén.Az Ishii
Ez a lény, az ishii, tulajdonképpen a kushii nagyobbra nőtt rokona. Úgyanúgy írják le az állatot, így akár azt is mondhatjuk, ugyanarról a lényről van szó. Ám az ishii az Ikeda-tóban portyázik.
A lény „sztár pályája” 1978-ban kezdte meg világkörüli útját, amikor is több mint húsz szemtanú látott egy hatalmas állatot átsiklani a tavon. Ezen hír hallatán turisták ezrei özönlöttek a helyszínre, s az év decemberében elkészült az első fotó a szörnyről. A fotón, állítólagosan a lény háta látszik. 1990-től kezdve nagy népszerűségnek örvendtek az ishii-t megörökítő, amatőr videók, azonban egyiken sem vehető ki a lény (teljesen). Szkeptikusok szerint az állat csupán pár sorba rendeződött hullám, vagy valamely más tavi állat lehet, ám vannak, akik a plezioszaurusz leszármazottjaként emlegetik. A legmeggyőzőbb bizonyíték a létezésére, egy 1961-es eset, amikor is az amerikai hadsereg, egy a tóban lezuhant repülőgép után kutatott. Hanglokátoruk egy nagy, szikla alakú tárgyat észlelt, amely mozgott, méghozzá elég sebesen. Valamint a tó fenekén kutató búvárok is találkoztak egy lénnyel, amely kis híján megtámadta őket. Ez a történet valószínűleg hiteles, hiszen miért hazudna nekünk Amerika (bár, már volt pár ilyen eset)? Viszont ezt leszámítva, s talán az 1970-es fotót kivéve semmilyen bizonyíték nem áll rendelkezésünkre a lény kapcsán.A Kappa
A kappa, más néven kawatarou a vízistenek egyike a sintóban, azaz Japán ősi vallásában. Sokan vízbe fojtott gyerekek szellemeiből lett lényekként azonosítják.
A mítoszok félelmetesnek írják le, ám megjelenése mindig más, azonban véleményem szerint nem túlságosan rémisztő. Méretei sosem nagyobbak, mint egy gyermeké. Néha madárszerű csőre van, vagy csúcsos szája, s arcát majoméhoz hasonlóan írják le. Bőre pikkelyes, zöld, kék, vagy olykor piros. Hátán néha teknőspáncélt visel. Legbizarrabb sajátossága a fején található kör alakú bemélyedés, melyben víz található, s ezt a „tócsát” ápolatlan haj veszi körül. Ha a mélyedésből eltűnik a víz, a kappa elveszti erejét, s ha nem töltik vissza a folyadékot, elpusztul. Végtagjai hosszúak, s nyúlánkak. Megnyúlt ujjai közt úszóhártya feszül, így kiváló úszó. Talán bizonyíték lehet létezésére, egy a japán nyelvben fennmaradt kifejezés: „kappa no kawa nagare”, ez kb. annyit tesz „a kappa elsüllyed”, s ez a közmondás arra utal, hogy a profik is hibázhatnak. Ezeken kívül a kappának három testnyílása van, s halszagszerű bűzzel védekezik, hogyha netán egy halász elfogná őt. A lények a japánok szerint a kis csínyektől, a súlyos bűncselekményekig minden rosszaságot elkövetnek. A súlyosabb bűnök közé tartozik a lopás, gyerekrablás, gyerekek megevése, s a shirikodama kiszívása, ami valamilyen belső energia, s egy gömbben lakozik. Nos, nem tudom ezeket komolyan veszik-e a lakosok, de pár településen táblákkal figyelmeztetnek a kappák vízben való, esetleges felbukkanására. Japánban az is köztudott, hogy a kappák félnek a tűztől, s ezért tűzijátékokat is szoktak rendezni elűzésükre.
Az ősi mondák szerint csak úgy menekülhetsz egy kappa útjából, ha nagyon udvarias vagy vele, s meghajolsz előtte. Mivel az említett lények megszállottan tisztelettudók, ő is meg fog hajolni, s kiömlik a víz a búbján lévő mélyedésből. Így nem bír majd mozdulni a felvett pózból, addig, amíg vissza nem kerül a víz a helyére. Ha ezt egy ember tölti meg, akkor a kappa örökké szolgálja majd az illetőt. Egyébként ők sem mindig ellenségesek az emberrel. Értenek japánul, érdeklődnek az emberi kultúra felé, s néha játékokra is kihívják az embereket, mint a szumó birkózás. Az uborka a kedvenc ételük, s cserébe érte, bármit megtesznek. Sokszor az anyák uborkát szórtak a lényeknek a tóba, hogy ne gyermeküket fogyassza el a kappa. Egy uborkával töltött sushit a kappáról neveztek el, ez a kappamaki.
A kreatúráknak azonban vannak jó tulajdonságaik is. Például, legendák szerint ők tanították meg az embereket több tudományra, köztük a csontkovácsolásra. Ezen kívül becsületesek is egyben. Ha ráveszünk egy kappát arra, hogy ígérjen meg valamit, akkor azt be is fogja tartani. Többek közt e pozitív jelzők miatt állítottak nekik szentélyeket.
Végül a véleményem a lényről. Az elején japán mesének tartottam az egészet. Lélekszívás, uborkaevés, gyerekek molesztálása, s egy kis „kút” a fején? Ez valami vicc? Azonban végiggondolva, minden történetnek kell, hogy legyen valami alapja. Szerencsétlen japánok csak nem raktak volna be egy teljesen kitalált, komikus lényt az ősi vallásukba. Talán egy hétköznapi állat, egy teknős, egy béka, vagy épp, egy a tóban úszó majom adta a mítosz kezdőlöketét. Azonban azt sem zárhatjuk ki, hogy tényleg egy ismeretlen állatfaj volt a kiinduló pont, egy igazi kriptid. Bármi is a kappa, manapság egyetlen beszámoló sem érkezik róla, s szerintem a japánok sem veszik komolyan őseik meséit. Lehet, hogy már nem él a szigeten ez a titokzatos élőlény, ám talán valamikor még létezhetett.
Takitaro
A végére hagytam azt a lényt, amely külsőre talán nem túl szokatlan, ám létezése tulajdonképpen már bizonyított. A takitaro egy hatalmas édesvízi hal, ami akár 3 méteres is lehet. Ez magában nem olyan furcsa, hiszen ismerünk ennél nagyobb édesvízi halfajokat (pl.: mekong harcsa, arapaima). Ami igazán különös, hogy egy hegyi tavacskában, az Otori-ike-ben lakik. Ez a tó megközelítőleg 1000 m-el van a tengerszint felett, s nem túl nagy kiterjedésű, legalábbis egy nagy halnak nem ideális. Egy hatalmas földcsuszamlás során keletkezett, ami eltorlaszolta a hegyről eredő folyamot. A helyieknek legendáik vannak a halról, bár ezek nem túl realisztikusak. Szerintük az állat csónakokat dönt föl, s sok halász eltűnését is a takitaro számlájára írják. Számos 20. századi történet számol be a halról. 1917-ben kifogtak egy 1,5 méteres példányt, ami elég nagy volt, hogy húsával 20 gátmunkást, 4 napig ellásson. 1982-ben négy hegymászó, több hatalmas halat vett észre felülről, a tóban. A napsütés miatt a víz teljesen átlátszó volt, így sokáig gyönyörködhettek a halóriásokban. A négy férfi 2-3 m-esre becsülte őket, s a leírások szerint köröket írtak le a tóban. Később mélyebbre merültek, így szem elől vesztették őket a bámészkodók. Az eset akkora szenzáció volt, hogy a legtöbb újság megírta Japánban. A legmeggyőzőbb, s szerintem a rejtélyt végleg lezáró történet 1985-ben született meg. Tudományos expedíciót indítottak a tóhoz, a takitaro felkutatására. A hanglokátorok tényleg óriási halakat észleltek a tó mélyén, s a csoport pár kisebb példányt ki is fogott. Ezek egy ősi lazacfaj leszármazottai voltak, amelyek a tó keletkezésekor rekedhettek ott. Sokan úgy vélik, hogy a takitaro ezen halak egy nagyobbra nőtt példánya, esetleg egy mutálódott egyede. Én arra tippelnék, hogy ennek az ősi lazacfajnak az utódjai nagyobbra nőttek, bár a ragadozók hiánya a tóban erre nem ad következtetést. Ám ki tudja? A természet még tartogathat meglepetéseket számunkra…
