Első cikkemhez valami érdekes témát választottam. Egyik, ha nem kedvenc kontinensem Ausztrália. Az itteni élővilág teljesen elszigetelődve fejlődhetett évmilliókon át, s az evolúció olyan érdekes kreációi láthattak napvilágot ezen földrészen, mint az erszényes emlősök. Ezen állatok bár tudományos szemszögből tekintve elmaradottabbak a méhlepényes emlősöknél, azaz nálunk, a kutyaféléknél, patások stb., viszont külsejük kifejezetten fantasztikus és szokatlan. Írhatnék a cikkben a csodálatos óriáskengurukról, a páratlan kacsacsőrű emlősről, vagy netán a kedves, de mégis erőszakos vombatokról, akik mind az erszényes állatok képviselői. De most nem róluk lesz szó. Habár e tájék valóban lélegzetelállító, valami hiányzik innen. Nincsenek csúcsragadozók, s nagyvadak. Vannak dingók, de még őket is csak importálták a szigetre, nem őshonosak ott, s nem is nevezhetőek csúcsragadozónak. Akkor hol vannak végül is Ausztrália oroszlánjai, barnamedvéi és elefántjai? Erre a kérdésre a kriptozoológia adhat választ.
Ha nem lenne ismerős a fogalom, a kriptozoológia olyan szóbeszéd vagy a helyi mitológia által leírt állatok vizsgálatára szakosodott tudományi ág, mely állatok létezése nem bizonyított, vagy amelyeket általánosan kihaltnak tartanak, de egyes szemtanúk mégis látni vélik azokat. Ezek az állatok a kriptidek, mint pl.: a nagyláb, vagy a Loch Ness-i szörny. Ausztrália is büszkélkedhet kriptidekkel, sőt ezen kriptidek létezésének valóságalapja számomra egészen meggyőző. Ugyebár a kriptidek helyi mítoszokban is említést nyerhetnek. Ausztrália bennszülött kultúrája kétségbeejtően gazdag. Az itteni őslakók az aboriginek. Hosszú listájuk van a szigetország mitikus lényeiről. Nem is foglalkoznék többet a felvezető szöveggel, ismertetem is veletek az Ausztrál kriptideket.
Legelőször, egyik kedvencemről szólnék. Az őslakosok csak moolgewanke-nak hívják, ám a lakosságnak bunyip néven ismert. Az aboriginek hiedelemvilágukban a tó szörnyének tartják, aki elragadja az arra járókat, és barbár módon elfogyasztja őket. Természetesen ez kissé túlzás, de a valóságát alátámasztó esetek sora hosszú. Úgy 150 éve kezdődött az egész, ekkortájt érkeztek a fehér emberek a szigetre, tehát innentől vannak írásos forrásaink.
A legenda kezdőlökete 1846-ban kapott szárnyra, mikor is egy eddig a tudomány számára ismeretlen lény koponyája sodródott partra a Murrumbridgee folyó területén. A csontot a Sydney-i Ausztráliai Múzeumba szállították. Ám a koponyát nem tudták részletesen megvizsgálni, mert eltűnt a múzeumból. Később sorra érkeztek a bejelentések a helyiektől, akik látni vélték a lényt. 1848-ban az Emuela folyóban egy ökörméretű állatot láttak, melynek pofája egy kenguruéra hasonlított, szőrzete barna volt és nyakát sörényszerű bunda fedte. Majd 1873-ban, qeensland közelében egy nagy, fókaszerű lényt véltek látni a vízben, majd 1886-ban lovasok egy folyón átkelve, egy kutyaméretű valamit láttak elúszni, melynek arca egy gyermekéhez hasonlított. Később pedig, állítólag egy vízilószerű állat megtámadott egy bennszülöttet.
A legfurcsább történet azonban, egészen közel napjainkhoz, 1960-ban történt, mikor a Sydney-i Centenial Parkban több szemtanú látott egy bunyipot. Az állat leírása ebben az esetben is, ahogy a többiben is megegyezik, azaz kutyára, kengurura emlékeztető fej, uszonyszerű végtagok, agyarak, s bozontos farok. Bizarrul fest ez a fantázialény. Az őslakosok szemében azonban egyáltalán nem képzeletbeli teremtmény ez az állat. Hús-vér élőlényként említik, amely velős részét teszi ki hiedelemviláguknak. Vannak olyan elméletek, melyek szerint a Bunyip valódi, legalábbis valaha az volt. Az őslakók régóta ott vannak már, s talán egy már kihalt állatról beszélünk, amelyet még sok generációval ezelőtt jegyeztek fel a mai aboriginek ősapái. Ám olyan feltételezések is napvilágra kerültek, melyek szerint nem egy kihalt lény a bunyip, hanem egy kihalt lény leszármazottja. Ha így van akkor esélyes, hogy az Ausztráliában élt diprotodoné, amely egy nagytestű erszényes. Azonban kriptozoológusok azt is állítják, hogy egy kihaltnak vélt tapírfajról van szó, ami ezek fényében mégis fennmaradt, ez a palorchestes.
Mindenesetre ha tényleg léteznek kisszámban ezek az állatok, akkor véleményem szerint több energiát kéne fektetni kutatásukra, épp, hogy végre megoldhassuk a talányt: él-e az ausztrál vadonban egy nagyobb testű, eddig kihaltnak vélt élőlény? Bár a bunyip beszámolók jóval szegényesebbek, mint a nagylábról, vagy idegenekről szóló mesék, s fennáll az esélye, köszönhetően a megannyi, eltérő észlelésnek, hogy csak az emberi elme kitalált figurái, de nem dobhatjuk félre azt a gondolatot sem, hogy valóban odakint úszkál, szalad, vagy egyes meghökkentően fantasztikusra sikeredett beszámolók szerint repül. Reméljük ez a rejtély is megoldódik a közeljövőben, addig is csak a találgatások maradnak hátra, hogy az a sok szemtanú mit is láthatott azokon a napokon. Tovább kereshetünk tudományos magyarázatokat, de mint minden hasonló ügyben itt is egy elejtett példány mutatna rá arra, mivel is állunk szemben.
Következő "állatkánk" sokkal közelebb áll hozzánk, mint egy kihalt tapírhoz, vagy akár egy kenguruhoz. Szinte minden földrészen mendemondákat hallhatunk az erdő vadembereiről. Amerikában a Sasquatch, azaz a nagyláb, Eurázsiában az Almasti, az állítólagos fennmaradt neandervölgyi, vagy az indonéz szigetvilágban az orang pendek, a törpeember, s ki nem maradhat a sorból a Himalájában élő havasi jeti. Ám Ausztráliában is él egy hasonló teremtmény, a yowie (ejtsd: jovi). A törzsi mondákban állítják, hogy a yowie-k, vagy yahoo-k, magas hosszú végtagokkal megáldott fehér vagy fekete szőrzetű emberszabású teremtmények, melyeknek arcuk és torkuk vöröses árnyalatú. Na már most, Ausztrália teljesen elszigetelt terület, s nem él más emberszabású faj itt az ember kivételével. Elég csekély az esélye annak, hogy párhuzamosan a homo sapienssel, egy másik emberelőd is titokban fejlődött a kontinensen. Ám mielőtt rávágnánk a történetre, hogy "kamu", előbb tekintsünk meg néhány épkézláb magyarázatot. Az egyik lehetséges teória még az őslakók mondakörébe is beillik. Az aboriginek azt állítják, hogy ezek a lények voltak a sziget első lakói sok-sok évvel ezelőtt(ez a sok-sok év évezredekben mérhető, az aboriginek feltehetően 60ezer éve hajóztak át a szigetre az indonéz szigetvilágból, s lehet, hogy egy emberelőd már élt ekkor Ausztrália síkságain). A mondák harcokról számolnak be a yowie-kal, melyekben mindig az aboriginek győznek, mert a "szőrös" őslakók félnek és elfutnak. Ez a viselkedés primitív életformára utal, azaz inkább állati, mint emberi (talán egy korai emberelőd, amely még nem áll az értelmiség magasabb szintjén). Rex Gilory kriptozoológus 3000 jelentést gyűjtött össze a fajról, s előállt elméletével, miszerint a jégkorszakban sok vízzel borított terület került szárazföldre, s így az Ázsiában kialakult humanoidok átkelhettek az Ausztráliába vezető természetes "hidakon". Az ázsiai szigeteken ekkorra már kialakult a homo erectus, s itteni alfaja a homo florensis. Lehetséges, hogy ők a mai yowiek ősei.
Ám elképzelhető, hogy egy nagyszabásúbb vándorlási hullám végtermékei az ausztrál majomemberek. Grúziában 1,8 millió éves leleteket találtak, melyek régebbiek a homo ergasternél, amely az első ember volt. Ezeket a leleteket Kínában, majd a Szunda földön is fellelték. Ezek az elődök vándorolhattak át a szigetországra, amelyre később megérkeztek az aboriginek és elűzték őket fejlettebb "technikáikkal". Ha ez így volt, akkor nagy eséllyel a faj hanyatlásba kezdett, s lassan kihalt a földrészről. Ám akkor hogy lehet, hogy napjainkban is találkozunk észlelésekkel? Talán egy kis populációjuk még él? De akkor hogy nem találtunk rájuk? Hiszen a ma élő veszélyeztetett állatokat is lencsevégre tudjuk kapni, de őket miért nem? Erre a kérdésre csak létezésük bizonyítása, vagy erős indokkal való cáfolása adna választ. Beszámolók vannak, de csak elszórtan a múlt századból, vagy az őslakóktól. A téma hatalmas szenzációnak örvendett a 19. században. Egy újságcikk, melynek írója Mr.H.J. McCooney azt állítja, hogy pár napja látott a tengerparton egy magas, szőrös emberszabásút. Végtagjai hosszúak voltak, szőre fekete volt, s bozontos hajat is vélt rajta látni a szemtanú. Megdobta egy kővel a lényt, mire az eliszkolt. A férfi elhatározta, hogy elejti a majmot, de nem sikerült neki. Köszönhetően ennek a sikertelen vadászatnak is, a yowie rejtélye egyenlőre még megfejtésre vár, vagy legalább is épkézláb magyarázatra. Ha tehát elfognánk egy állatot Ausztrália síkságain, amelynek magassága 2m körüli, s testét szőr borítja, valamint hasonlít egy emberelődhöz, akkor állíthatjuk majd magabiztosan, hogy a yowie szó többet takar, mint egy képzeletbeli plüssmajom.
Itt az ausztrál kriptidek kevéssé barátságos képviselőjéről beszélnék. Ez a qeenslandi tigris, azaz a yerri. 1871-ben érkezett az első észlelés, s innentől kezdve folyamatosan több is. A beszámolók a 20. század közepéig tartottak, aztán már nem találkozhattunk velük. A szemtanúk leírásai szerint az állat egy nagyobb kutya méreteivel rendelkezik, ragadozó, s egyes esetekben fára is képes mászni, testarányai pedig egy nagymacskáéhoz passzolnak.
Ezek az adatok egy elég elképzelhetetlen állatot írnak le, de sokan a fakúszó kengurukra fogták a dolgot. Nos érdekes lenne ha pár fakúszó kenguru tartaná rettegésben a lakosságot, ám egyesek azon a véleményen vannak, hogy a járókelők meglátták a földön négykézláb mászkáló kengurukat, s azok is őket, így visszaszökelltek a fákra. Logikus gondolatmenet, de véleményem szerint badarság az egész. Ha nem is ért valaki annyira a vadvilághoz, akkor sem néz egy kengurut "oroszlánnak". Valamint miért gondolnák azt, hogy húsevő, amikor visszaiszkol a fára, és még egy legyet sem támad meg, nem hogy akár egy kutyát, ahogy pár beszámolóban hallani. Tehát ezt ki is lehet zárni, ám egy városi legenda talán magyarázattal szolgálhat. Állítólag a II. Világháború idején az amerikai katonák pumákat hoztak Ausztráliába, s ezeknek elszabadult, vadon élő populációjuk fennmaradt, s ők "kísértenek" odakint. Nos lehetséges volna, ha az első feljegyzések nem a 19. századig nyúlnának vissza. Márpedig tudtommal akkor még az I. Világháború sem vette kezdetét, tehát ez az elmélet is elképzelhetetlen. De még maradt két ésszerű válasz. Kezdeném az elsővel. Ausztráliában több ezer éve kihalt az erszényesfarkas (majd később végleg kihalt a 20. század elején). Az aboriginek még láthattak belőlük párat a "vörös földön", de a fehér ember nem, így bárminek nézhetné, ha találkozna vele. Tehát lehetséges volna, hogy egy kis része a fajnak még ott kószál Ausztráliában, s őket vélték látni a szemtanúk? Külső jellemvonásai hasonlítanak az állítólagos qeenslandi tigriséhez, csak épp nem túl macskaszerű az állat. Valamint az őslakók régre visszanyúló történeteiben is szerepet kap a "vérengző" yerri. Nos, az erszényes farkas nem túl vérengző, s régen még nagy számban jelen volt a szigeten, így nem hiszem, hogy mitikus lényként tekinthettek volna rá a bennszülöttek. Nem úgy, mint egy másik állatra, amely az erszényestigris közeli rokona volt. 2millió éve halt ki, s igazi csúcsragadozó lehetett. Ez a Thylacoleo (ejtsd: tilakoleo). A lény méretei akkorák, mint egy nagy kutyáé, viszont igen vaskos, s izmos végtagjainak köszönhetően nagyobbnak tűnt, mint amekkora valójában volt, s akár 160kg-ot is nyomhatott.
Az ősi mesék félelmetes yerri-je talán ő, de vajon az észlelésekben is a thylacoleo szerepel? Pár egyed idáig fennmaradt volna? Nos az eddig felsorolt állatok mindegyikénél ezt a kérdést kellett feltennünk. Talán pár prehisztorikus lény az Ausztrál kontinensen tovább bírta, mint máshonnan származó társai, köszönhetően az ember csupán 19. századi megjelenésének. Szerintem ez elképzelhető. Talán még kint rohangál néhány thylacoleo, a vízben gubbaszt pár palorchestes, vagy épp az alvóhelyét készíti pár homo erectus. Mindenesetre úgy gondolom, ez a vörös földrész még sok meglepetést tartogat számunkra, csak több érdeklődéssel kell felé fordulni. Ha ott járok majd, biztos nem fogok meglepődni, ha egy mammut sétál felém e történetek után.
